Egyszerűen kreatívan

Nyári szünet: OFF

 

A nyári szünetnek hivatalosan is vége. Ezt onnan tudom teljes bizonyossággal, hogy elkészült az első alkotásom és ez azt jelenti, hogy kezdek begubózni a hideg időre való tekintettel.

Amikor elkezdtem újra horgolni, vagy inkább fogalmazzunk úgy hogy újratanulni az egész horgolást, egy dolog motivált. El akartam készíteni a kisfiamnak ezt:

e92b6d7ec5f3a650c0b64c329d97c03e

Megőrültem érte hogy mennyire lehengerlően aranyos kis figurák, és már régen akartam valami szentimentálisat, valami nagyon személyeset készíteni a kisfiamnak.

Közel 2 évet váratott magára a dolog, de az idei szezont ezzel indítottam, mert véletlenül ismét ráakadtam. Nem pont erre de egy másik oldalon egy másik zsiráfra ami ugyanúgy mint akkor, most is levett a lábamról egy pillanat alatt. Róla van szó:

crochet giraffe

A weboldal ahol ráleltem erre a cukiságra pedig ez:

 http://ilovebuttonsbyemma.blogspot.com.au/2013/01/crochet-giraffe-pattern.html

Alig vártam hogy elkészüljek vele. Mindössze egy film, és egy délutáni alvás kellett hozzá, úgy is hogy egyfolytában a leírást lestem, és kb. milliószor újraszámoltam a sorokat. A “zsiráfosabb” hatás kedvéért színátmenetes fonalat választottam hozzá, így a mi zsiráfunk nem csíkos hanem foltos lett.

Az eredmény pedig a következőképpen néz ki:

2014-10-09 03.23.52 1

De meggyőződésem, hogy legjobban mégis boldog tulajdonosának kezében mutat. Éppen fürdés után ismerkedtek:

 2014-10-09 03.25.41 1  2014-10-09 03.26.48 1

A neve pedig Tojás lett. 🙂

Az elmúlt két hét termése, avagy a fogzás kreativitásra késztet.

 

Sikerült ismét néhány ötletet megvalósítani fogzás okozta álmatlan éjszakáim közepette. 1 évesem rendesen megküzd azokkal a kegyetlen őrlőfogakkal, de hősiesen viseli, ellenben velem, aki annál nehezebben az ezáltali alvásmegvonást. Öröm az ürömben, a hosszú órák a kiságy mellett nem teltek tétlenül, íme az eredménye:

 

Elsőként végre kapott a kiskacsánk szemet. Eddig is elképesztően aranyosnak véltem, de így lett igazán kedves, és teljes.

fotó 3

 

 

A bevásárlóközpontok díszei, és az Andrássy úton dolgozó szorgos égőtekergető munkások hatására bennem is feléledt a karácsonyi készülődés. Hozzáteszem soha nem volt még erre példa, talán csak gyerekkoromban, hogy ennyire várjam az ünnepeket, és ilyen izgalommal töltsön el a várakozás. Fejben már a teljes forgatókönyv készen áll, a szentesti menetrendtől kezdve a menüig, az ajándékvásárláson át. Ennek szerves része hogy idén a tavalyi piros után fehérben képzeltem el a dekorációt. Mindezzel csupán egy baj van, a tavalyi arany, és piros díszek tömkelege most kihasználatlanul hever majd a szekrény alján, hogy átvegyék szerepüket a fehér és bronz dekorációk. Ez a gondolat nem hagyott nyugodni, és meg is született az ötlet: öltöztessük fel a tavalyi díszeket! Így lett piros és arany díszből horgolt fehér.  Az első kettő már aznap délután meg is kapta új ruháját, ami egyelőre fehér, bronz színű fonalra még vadászok. Nincsenek hanyagolva a régiek, sőt még némi melegséget is kölcsönöznek majd a horgolt ruhájukkal a többi csillogó villogó csipkedísz mellé, ráadásul mindenképp költséghatékony megoldás. Főleg ha nagymama szekrényének leghátsó traktusában kilószámra lelünk régi de annál szebb fehér fonalat. 😉 A többi díszt tervezem más mintával is elkészíteni, erről folyamatában beszámolok majd a későbbi posztokban.

fotó 2

 

 

Ha már karácsonyi készülődés, a legutóbbi megvalósításra váró ötletek között volt szó a poharak, vázák beöltöztetéséről is. Nos még kezdetlegesen, de az első kettő elkészült, még van mit javítani rajta. Szinte mindig minta nélkül dolgozok, így általában többszöri nekifutással érem el a kívánt eredményt. Ezek az első próbálkozások eredményei, de úgy gondolom, ebből is isteni lesz inni a házi forralt bort, és csokilikőrt. 🙂

fotó 1

 

 

És a végére hagytam a számomra legkedvesebb, és egyben legújabb munkám. Eddig ezzel próbálkoztam legtöbbet. Rengetegszer nekikezdtem, de sosem voltam a részeredménnyel sem elégedett. Kisfiam imádja a nyuszikat, többek között elaludni sem hajlandó a kedvenc plüssnyuszija nélkül. Így amióta csak elkezdődött a horgolás iránti szenvedélyem igazából ezt tervezgettem. Nem tudtam milyen anyagból kellene, azt se hogy mekkora legyen, vagy legyen-e teste, vagy csak egy szorongatható kendő. Végül a legutóbbi látogatásom a fonalboltban megadta az ihletet. Szorgos kutatásom közepette, ráleltem erre a pihe puha szőrös-bolyhos fonalra. Katia Chantilly. Ahogy a kezembe vettem, nem tudtam letenni. Elkezdtem dolgozni vele, gyorsan megutáltam. Rettentően nehéz volt, mert a vezérfonalat nehéz volt észrevenni a bolyhok között, sokszor eltévesztettem, néha sokszorosítottam, néha elejtettem néhány szemet. Végül a téglalap alakú kendőből enyhén trapéz alakú lett kettéhajtva, de így is tetszett, így nem kezdtem újra. Elterveztem hogy a közepére teszem majd a nyuszifejet, az oldalát beszegem. Nem volt könnyű a megfelelő fonalat megtalálni ehhez, de mint írtam nem ez volt az első próbálkozásom, így volt miből válogatni. Már csak a szemet kellett beszerezni, ez is megtörtént, és ha már van szeme, hát hímzőfonallal kerítettem neki gyorsan egy kis orrot/szájat. Már csak a csomagolás hiányzik, a mikuláscsoki, és már is megvan mi kerül a kiscsizmába idén. Pihe puha, szível, lékekkel készített szuszinyuszi. 🙂

fotó 4

Megvalósításra vár

 

Íme az első kettő. Mindkettő amigurumi figura, jelenleg ez a technika áll legközelebb a szívemhez.  🙂 Ez a csöpp kis zsiráf, na és gyerekkorom nagy kedvencére a Kockásfülű Nyúlra emlékeztető nyuszi csak arra vár hogy létrejöjjön, és elfoglalja méltó helyét Vendel mellett a kiságyban. Egyszerűen imádnivalóak. 🙂

il_fullxfull.18112240                      f20f21a50c531f7e9023d3bcb44c6d71

 

 

 

Másodjára a tél közeledtével időszerűnek tartom a lakás téliesítését, párnahuzatok, és különböző horgolt és kötött díszítések formájában, pihe puha pasztell színekkel.

caa07f38304471c8e7c54cfe763e7c13                       vaza1                         vaza2

 

 

És utoljára, még egy régóta dédelgetett kis ötlet. Jobban mondva egyszerre rengeteg ötlet:

hooked1

Ez a holland fonal, lehetőségek tárházával kecsegtet, legyen szó táskáról, vagy lakásdekorról, amit úgy imádok. Hisz gyors, és látványos. A gyártó hivatalos oldalán rengeteg ötlet, és minta közül szemezgethetünk:

http://www.hoooked.nl/uk/zpagetti

 

 

A legutóbbi

Photo 2013.10.31. 16 36 36

 

A legutóbbi alkotás, azon felbuzdulva Vendel mennyire imádja a kacsákat nézegetni a Tónál. Szegény kiskacsa, még vár a szemére, de hamarosan az is meglesz.

 

Az ihletet az alábbi kép adta, de legnagyobb bánatomra minta nem járt hozzá, így csupán a kép alapján kellett megoldanom. Szerény véleményem szerint büszke vagyok az eredményre. 🙂

 

http://amorningcupofjo.deviantart.com/art/Amigurumi-Baby-Duck-270053473

 

 

 

Ahogy kezdődött

Először is, üdvözlök mindenkit aki megtalált. Másodszor, mindenkitől elnézést kérek aki még a második mondat elolvasásáig is kitartott, a blog kiforratlanságáért. Első próbálkozásom ez. Na és hogy miért is vágtam bele éppen most? Mi is nekem a horgolás? Szenvedély, eltökéltség, kitartás, vagy egyszerűen csak mánia, de mindez jellemzi legújabb hobbimhoz való hozzáállásom. Igazából az első hobbim, bár utálom ezt a szót, így maradjunk az elfoglaltságnál. Valahol 12 éves korom táján kezdődött… Imádott nagymamám tanította az első lépéseket, az alapokat. Kötelező iskolai feladatként túl akartam csak lenni rajta, és elfelejteni. De rá kellett eszméljek bő 14 év elteltével, hogy nem is olyan könnyű ezt elfelejteni. Immár 26 évesen egy alig 1 éves kisfiú anyukájaként, egyre növekvő vágyat éreztem arra, hogy ne a boltok polcairól leemelt plüssállatokkal kedveskedhessek Neki. Hogy ne legyen ugyanolyan sapkája mint a másik kisfiúnak (rosszabb esetben kislánynak), a játszótéren. Hogy megbízható forrásból, hosszantartó, minőségi anyagokkal takarhassam. Hogy egyedi dekorációkkal tegyem még otthonosabbá, és még hangulatosabbá majd a gyerekkor emlékeit. De leginkább, hogy 20 vagy akár 50 év múlva is büszkén vehesse elő azokat a darabokat, amiket az Ő anyukája készített neki, szíve minden szeretetével. Talán még az ő gyerekeinek is hasznos lehet majd, jelenthet majd valamit.

Az alapok megvoltak, a motiváció pedig rögeszmévé vált  lassan, nem volt más hátra mint nekikezdeni. Félve vásároltam meg az első fonalat, és első tűt. Mondanom sem kell, nem is volt túl jó a választás, de az eltökéltség óriási volt. Mindent akartam, azonnal, Alvósállatot, kitakarót, vékonyat, vastagot, sapkát, sálat, kesztyűt. Végül az eladóhölgy által ajánlott 20-as méretű horgolócérna, és hozzá az 1,25-ös tű, igencsak lekorlátozta az elképzeléseimet. Végül néhány nap sikertelen próbálkozás, elképesztő mennyiségű Youtube-on megtalálható angol és magyar nyelvű horgolós videó  után, megvettem az első még mindig nehezen használható fonalat, de már szélesebb skálán alkalmazható 3,5-ös tűt. Takarónak indult, de hamarabb elszállt a lelkesedés az első sorok összevisszasága után, így maradt sál… Annak ellenben nem is rossz. Puha, meleg, és a szerencsés színválasztás okán, a lehető legkevésbé látszódó hibák. A lelkesedés visszatért, nem volt más hátra, mint újabb oktatóvideók után, nekilátni a sapkának. Valahol itt indult a lavina.

Ennek még csak körülbelül fél éve, mégis azóta elkészült, egy takaró, és kacsa, egy pihe puha sál. És még csak most jöttem bele igazán.

Nos, itt kezdődik a történetem, remélem lesznek páran akik velem tartanak a továbbiakban.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!